Orbán Viktor interjúja a tv2 „Tények” című műsorában

2020. szeptember 27.

Gönczi Gábor: Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét.
Köszönjük, hogy eljött!

Jó estét kívánok!

Ezt a beszélgetést szeptember 26-án, szombati napon rögzítjük. Miniszterelnök úr, két nagyon
fontos hírre ébredtünk ma reggel. Az egyik az, hogy 950 új állampolgárnál mutatták ki a
koronavírus-fertőzést péntekről szombatra virradóra, és 12 fővel emelkedett a halálos
áldozatok száma. Nyilván ez nagyon szomorú, és a napi halálozási adatok tekintetében ez
rekordnak számít a második hullámban. A második hír, az örömtelibb, hogy az egyik nagy
nemzetközi hitelminősítő intézet stabilról pozitívra javította Magyarország hitelminősítői
besorolását. Az egyik szemünk sír, a másik nevet – nekünk, átlagembereknek.
Miniszterelnökként ez hogyan néz ki?

Úgyhogy az egyik jobban sír, mint ahogy a másik nevet, mert a gazdaságot majd valahogy
helyre lehet hozni, újra fel lehet pörgetni a növekedést, de az elvesztett életet nem tudjuk
visszahozni, úgyhogy az együttérzésemet is szeretném kifejezni azoknak a családoknak, akik
hozzátartozót vesztettek el. Fontos tanulság, az idősek továbbra is veszélyben vannak. Tehát a
járványnak a fölszálló ágában vagyunk. Beszélhetünk ugyan gazdaságról meg egészségügyről
külön is, de az egész életünket beborítja most a járványveszély, és az igazság az, hogy
felszálló ágban van a járvány. Senkit nem akarok félrevezetni, tehát szeretnék egyenesen
beszélni: a helyzet nehéz, és az egészségügyre és az oktatásügyre is, de különösképpen a
kórházainkra nagy nyomás nehezedik most, és nehezedik majd a következő hónapokban is.

Kezdjük akkor az egészségügyi vonatkozásokkal! Merőben más a mostani védekezési
stratégia, mint az első hullámban. Mi ennek az alapja?

Igen, de leginkább azért – ezt kevesen szokták végiggondolni –, mert közelebb vagyunk
ahhoz, hogy legyen vakcina. Tehát nemcsak abban különbözik a védekezés most, hogy nem
kellett az országot tartaléklángra állítani, a kontaktusokat leszűkíteni és megállítani az országot, amit egyébként szerintem az emberek kiválóan megoldottak, mert ugyan a kormány
irányítja a védekezést, de az országot az emberek működtetik, és nem véletlenül voltunk a
világ 20-25 legjobban védekező országában tavasszal, mert le kellett csavarni a lángot, és a
kontaktusszámokat csökkenteni kellett. De nemcsak abban különbözik a mostani védekezés,
hogy ezt nem tesszük, tehát most az országot működtetjük, hanem abban is, hogy senki nem
tudta márciusban, hogy mikor lesz vakcina. Most sem tudom Önnek a ki nem mondott
kérdését megválaszolni, hogy mikor lesz vakcina, de azt tudom, hogy közelebb vagyunk
hozzá. Folyamatosan tárgyalunk az amerikaiakkal, a japánokkal, a kínaiakkal, az oroszokkal,
és nemcsak tárgyalunk, hanem pénzt tettünk az Európai Unió által támogatott európai kutatási
programokba, és legkésőbb, mondják most – Brüsszelből jövök egyébként, tegnap és
tegnapelőtt ott jártam –, Brüsszelben úgy számolnak, hogy legkésőbb a következő év közepén
lesz vakcina, de az amerikaiak már ennek az évnek a végét is lehetségesnek tartják.

Hát ez óriási hír, Miniszterelnök úr, ezt még leírva még nem láttuk.

Az amerikai elnöki választási kampányban…

Ön hozta el nekünk ezt a hírt most.

Igen, de az amerikai elnöki választási kampányban az elnök már erről beszél, és én a bizottság
elnök asszonyával találkoztam csütörtökön, és ott a tárgyalások során az hangzott el, hogy
úgy számoljunk, hogy a következő év félidejénél hamarabb biztos nem lesz, az esélyek
egyébként nem rosszak. Az orosz vakcinát még nem fogadta el – ha jól látom – a WHO sem,
azzal óvatosabbak vagyunk, a kínai is elég biztató, és a japánok is jól haladnak. Én úgy látom,
hogy négy-öt nagy erőközpontja a világnak föl tudja kínálni az emberiségnek a vírust
megállítani képes vakcinát a következő év során.

Jó, tehát ez belátható időn belül van.

És akkor lesz egy katarzis, egy megkönnyebbülés, egy szabadulás, de addig azonban még
nagyon sok…

…el kell jutnunk odáig.

Igen. Most az volt a kérdés a nyáron, hogy hogyan védekezzünk majd, amikor megjön a
második hullám, mert tudtuk, hogy meg fog, megérkezik majd. És ezért szerveztünk nemzeti
konzultációt, mert a védekezésnél nemcsak az a fontos, hogy sok okos ember legyen jó
helyen: tudósok, matematikusok, közigazgatási szakemberek, hanem az is fontos, hogy olyan
védekezési receptet kínáljunk föl az embereknek, amit ők elfogadnak. Nem boldogok tőle,
nem kell, hogy egyetértsenek vele, de az mondják, belátjuk, szükséges, segítünk végrehajtani
ezt a védekezési tervet. És ezért egyetértési pontokat kell létrehozni, ezt nevezhetjük kicsit
patetikusan nemzeti egységnek is, a nemzeti konzultációk éppen ezt a célt szolgálják, és abból
én ki tudtam olvasni, hogy mit is akarnak az emberek. És az világos, hogy azt mondják, hogy
védekezni akarnak, de nem akarják, hogy az ország újra megálljon. Tehát, ahogy szoktam
mondani, az a konklúzió, hogy az országnak, Magyarországnak működnie kell. Oldja meg a
kormány, hogy védjük meg az időseket, működjenek az iskolák és működjön az élet. Nem
kérnek keveset az emberek, ez egy nagyon nehéz feladat. De ha az egészségügyi dolgozók
kitartanak, mert az ő kezükben van a helyzet kulcsa, ha ők meg tudják oldani, mármint ha el
tudják végezni a munkát, és lelkileg el tudják viselni az egyre növekvő terhet, ami előtt állunk
a következő hónapokban, akkor ez lehetséges, akkor meg tudjuk csinálni, sikerülni fog, úgy,
ahogy tavasszal is sikerült.

Cserébe mi, ugye, azt ígértük, hogy betartjuk a szabályokat. Betartjuk a szabályokat?

A nyár nagy csábító vagy nagy kerítő. Ez most is így történt, de az ősz segít, mert lehűti a
kedélyeket, és most sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat, mint tették ezt a nyár
során. Három egyszerű szabály van: a higiéniás előírások, kézmosás és maszk, ott, ahol zárt
térben vagyunk, maszk és a távolság, legalább annyi, mint ami itt most közöttünk van.

Az embereket leginkább az érdekli, hogyha baj van, akkor biztonságban vannak-e. Mit jelent a
biztonság? Be tudunk-e feküdni a kórházba, kapunk-e gyógyszert, ha nagyobb baj van,
kapunk-e lélegeztetőgépet, azt a lélegeztetőgépet valaki be tudja-e kapcsolni?

Én járom a kórházakat, tehát első kézből tudom az embereket is tájékoztatni és Önnek is
válaszolni. Tehát van, nehéz, nagyon nehéz az orvosoknak és a nővéreknek, de van mindenhol
orvos és nővér. Persze mindenhol szeretnék, ha több lenne, és persze az jó is lenne, de
mindenhol van elegendő eszköz, abból nem kell több, legyen szó ágyról, védőfelszerelésről
vagy éppen lélegeztető készülékről. A legnehezebb az ember. Ilyenkor vezényelni, vagy – hogy szelídebben beszéljek – átcsoportosítani kell. Attól senki sem boldog. Az sem boldog,
akinek egyik városból egy másik városba át kell most néhány hónapra hurcolkodnia, és azok
sem boldogok, ahova érkeznek, mert persze örülnek, hogy új ember jött, de az új embert be
kell tanítani, nem ismeri a helyet, és így tovább. Tehát ez mind pluszmunka. Én értem, hogy a
vezénylés meg az átcsoportosítás sosem lesz népszerű, de nem tudjuk másképpen megoldani
az egészségügy működtetését, csak átvezénylésekkel, mert lépcsőzetes védekezési
rendszerünk van. Kijelöltük az első nyolc kórházat, mint járványkórházat, most oda visszük a
betegeket. Ha az elfogy, föltöltődött, akkor jön a második lépcső. Ha az is megtelt, jön a
harmadik lépcső. És az embereket mindig, mármint a nővéreket, orvosokat úgy és oda kell
vezényelni, ahol éppen szükség van rájuk. Ez a leginkább megterhelő az ő számukra, úgyhogy
hálás vagyok, és azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy köszönettel tartozunk
az egészségügyi dolgozóknak, hogy mindezt vállalják.

Korábban említette Miniszterelnök úr, hogy Ausztriára úgy tekinthetünk, mint valami kísérleti
laboratóriumra, ami ott bejött, az majd bejön nálunk is, ami ott történik, az majd megtörténik
nálunk is. Most van ilyen ország, amire érdemes odafigyelni? Vagy Ausztria még betölti ezt a
szerepét?

Ausztria még betölti, de azért nem ér véget a világ Ausztria határainál. Nagyjából értjük,
értem, ami a térségben történik. Látom Ukrajnát, Romániát, értem, hogy miért van úgy,
ahogy. Ausztriát követjük, mert az a véleményünk, hogy ami Ausztriában megtörténik, az
némi késéssel megtörténik majd Magyarországon. Az egyetlen hely, amit nem értek pontosan,
az Csehország, ahol elvadult állapotok vannak, és elszabadultak valahogyan a számok. Erre
figyelnünk kell. Ugye, a csehek jönnek át a szlovákokhoz, a szlovákok tudnak jönni
Magyarországra, még ha csak az üzlet miatt is lehet mozogni, tehát a csehekre mindig figyelni
kell. Részben, mert okos nép egyébként, ugye, fejlettebbek is valamivel, mint mi vagyunk,
meg most ott valami történt, amitől meg kell magunkat védeni. Én a határzárat továbbra is
fontosnak tartom, mert igaz, hogy a vírus belül pusztít, tehát itt adjuk át egymásnak, de az
utánpótlásvonalak a határnál vannak, ott kell őket elvágni.

Beszéljünk egy picit a gazdaságról! Ugye, említettük a riport elején, hogy a hitelminősítő
intézet egy nagyon kedvező, számunkra nagyon kedvező döntést hozott. Ez, ugye, bizonyítéka
annak, hogy az út, amin járunk, az jó, no de nem könnyű. Én örülök a biztatásnak meg minden jó jelnek, de azért nekünk igazából egyetlen dologra kell
összpontosítanunk: a munkahelyek. Ha van munkahely, ha van munka, akkor lesz minden,
növekedés, jó hitelminősítés, minden lesz.

Hogyan tudjuk ezt a későbbiekben, a folytatásban megvédeni?

Ugye, három lehetőség van. Az egyik, hogy, ugye, munkát leginkább a vállalkozók adnak a
többi embernek, tehát segíteni kell a vállalkozókat abban, hogy munkát tudjanak adni.
Adócsökkentés, beruházásfejlesztés – ez a politikánk. A másik lehetőség, hogyha már minden
kötél szakad, akkor az állam is tudjon fölvenni alkalmazásba embereket. Ez már kevésbé jó
megoldás, de még mindig kenyeret és lehetőséget ad a családoknak. A harmadik pedig a
közmunka, tehát a hagyományos közmunkarendszer, ami nagyon messze van attól, ami
kívánatos lenne fizetésben és munkavégzésben, de ha nincs más, az is jobb a semminél. Ott
mindenképpen szükséges lesz egyébként a közmunkabéreknek a megemelése a következő év
során. Szóval megvannak az eszközeink erre. Most isteni segítséggel, mert nem pontosan
tudunk minden közgazdasági összefüggést föltárni, de ma azok a számok vannak, azok a
tények állnak a rendelkezésünkre, hogy több ember dolgozik most Magyarországon, mint
dolgozott januárban, sőt többen dolgoznak, mint márciusban. Azt a számot láttam legutóbb, és
az elemzések ezeket a számokat alátámasztják, hogy több mint négy és fél millió ember
dolgozik Magyarországon. A négy és félmillió egy választóvonal. Tíz évvel ezelőtt, amikor a
szocialisták után mi átvettük a kormányzást, akkor olyan hárommillió-hatszáz, hárommillió-
hétszázezer ember dolgozott, az első választóvonal volt a négymillió. Sokan nem hitték, hogy
odáig föl lehet vinni a dolgozó emberek számát. Ez megtörtént, de azon már túl vagyunk.
Most az igazi új varázslimit vagy a varázshatár, a négy és félmillió, és azt most átléptük. És az
én fejemben szerepel egy ötmilliós munkahellyel rendelkező Magyarország is, de ez nem a
következő hónapok feladata.

Igen, ezt ígérte is Miniszterelnök úr annak idején, hogy amennyi munkahelyet elvesz a vírus…

Két számon kérhető ígéretem van, hogy amit a vírus megöl munkahelyet, annyit
föltámasztunk vagy létrehozunk, a másik pedig egy tíz évvel ezelőtti ígéret, azt mondtam,
hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet fogunk létrehozni. Itt lelassított bennünket, jól
haladtunk, nyolc-kilencszázezer magasságában voltunk, itt a vírus lelassított bennünket, de
most visszanyertük a lendületünket.


Hol van most nagy probléma a foglalkoztatás terén?

Most az igazi kérdés az az, hogy a vállalkozók tudnak-e olyan új munkahelyeket létrehozni,
amelyek versenyképesebbek, mint a jelenlegiek. Mert most nem az történik csak a világban,
amit sokan gondolnak, hogy bezárták a munkahelyeket a világban, mondjuk, március-
áprilisban, és most kinyitják ugyanazokat, hanem az történik, hogy amit bezártak valahol, és
van kereslet a termékre, azt majd kinyitják valahol máshol. Ott nyitják ki az üzemeket, oda
viszik át az üzemeket, ahol legversenyképesebben lehet termelni. Tehát, mondjuk, ha
Franciaországban vagy Németországban zártak be egy üzemet, az nem azt jelenti, hogy ott
fogják kinyitni, hanem lehet, hogy időközben átpakolják máshova, mondjuk, Magyarországra
vagy Lengyelországba. De veszélyként értelmezve ugyanezt, hogyha bezártak egy
munkahelyet Magyarországon, azt nem biztos, hogy itt fogják kinyitni. Ha mi nem vagyunk
elég versenyképesek, nem elég jó a szabályozás, nem elég alacsony az adó, nem elég jók a
munkásaink, akkor fogják, és elviszik az üzemet, és kinyitják máshol. Tehát most a világban
zajlik egy ilyen munkaerő-, gyártáskapacitás-áthelyezés újraszervezése. Ez egy verseny,
amibe nekünk be kell nevezni. Ez Szijjártó Péter feladata egyébként, hogy ezt a nevezést adja
be, és ebben a versenyben fusson jól. Fürge ember, Ön is láthatja, szerintem az esélyek is jók.

Igen, igen! Sokan mondják azt, ugye, hogy a válsághelyzetben lehet nagyot növekedni, onnan
lehet nagyot ugrani, ilyen szempontból sokszor vannak, akik örülnek a válságnak.

Az én, a mi stratégiánk az, vagy a kormányzat stratégiája az, hogy az egészségügyi
védekezést az egészségügyi operatív törzzsel végeztetjük el, amit Pintér Sándor vezet, és
Kásler miniszter úr adja az orvosi támaszt hozzá. A gazdaság megvédését a gazdaságvédelmi
operatív törzsre bíztuk, ezt Varga Mihály vezeti. És van a kanyarban előzni, tehát válságban
előnyre szert tenni feladat, na ez, hogy hogyan lehet a válságban megtalálni, meglátni a
lehetőséget, és azt előnyünkre fordítani, ezt a munkát meg Szijjártó Péter irányítja.

Miniszterelnök úr, én egy pesti fiú vagyok, ahogy az országot járom, azt látom, hogy
egyébként sok helyen szinte a régi, megszokott mederben zajlik az élet. A nyár parádés volt,
akár ha csak a Balatonra gondolunk, például. Budapesten azért nem láttam ugyanezt. Nyilván
ez kicsit fájó volt, mert nem azt az életet lájuk.

Nem is fogja még egy darabig. Ennek egy nagyon egyszerű oka van. Tehát a főváros üzleti
modellje, elsősorban a turizmusban és a vendéglátásban a külföldiekre épül. Én is most
szembesültem azokkal az elemzésekkel, hogy a Budapesten szállodai szobát foglalók 93
százaléka külföldi. Most Párizsban ez a szám 50 százalék vagy 60, Rómában is, a többiek
hazaiak. Tehát nincs Budapestnek olyan üzleti modellje, amivel a magyarokat hozná el
Budapestre, és őket venné rá, hogy töltsenek itt egy hétvégét. Mindenképpen változtatni kell
ezen az üzleti modellen akkor is, ha visszatér az élet a normális kerékvágásba, mert nem lehet
csak egy lábon, a külföldiek által keltett kereslet lábán állni. Kell, hogy a magyarok is itt
legyenek Budapesten, és ők is szereplői legyenek a magyar turizmusnak, a budapesti
turizmusnak és vendéglátásnak.

És erre van jó rövid távú ötlet egyébként?

Ugye, nagyon sok pénzt hagyunk a budapesti vállalkozóknál is. Az egész világon nem nagyon
látok olyan példát, olyan erős szolidaritást, mint amit azzal a döntésünkkel hoztunk létre,
mintegy kétezer milliárd forintot hagyva a családoknál meg a vállalkozásoknál, hogy
hitelmoratóriumot rendeltünk el, hogy nem kellett fizetni, el lehetett halasztani a soron
következő esedékes törlesztési részletek teljesítését. Ez nagyon nagy segítség volt
mindenkinek. Adót csökkentettünk a vállalkozásoknak. Azt hiszem, hogy a kormány úgy
vidéken, mint Budapesten, amit lehetett, azt megtette. Itt nem ártana rásegítés. Tehát én
szorgalmazom is, hogy azokat a szabályokat, hogy a teraszok bérleti díja a vendéglők
számára, meg van egy számos speciális budapesti szabály, itt azért lehetne segíteni a
vállalkozóknak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának látom a javaslatait, szerintem az
az irányvonal, amit érdemes követnünk.

Miniszterelnök úr, most magánemberként kérdezem, hogy túl vagyunk egy ilyen borzasztó hét
hónapon, szerintem abban egyetértünk, hogy a világ egy olyan arcát mutatja most, amit mi
nem szeretünk, nem szeretjük ilyennek a világot. Ön apukaként, nagypapaként, az Ön szülei
gyermekeként hogyan élte meg ezt az időszakot? Otthon, akár a karantén időszakra, ha
visszagondolunk, vagy egyáltalán mit lehet mondani az idős tagoknak a családban és a
legfiatalabbaknak?

Ha a személyemre vonatkozik a kérdés, akkor én március-áprilisban azért aggódtam. Az egy
dolog, hogy azt láttam rögtön az elején, mert a nemzetközi tanulmányok meg a magyar orvosok ezt világossá tették, hogy az idősek vannak elsősorban veszélyben. És nekem még él
egy 99 éves nagymamám, édesapám is elhaladja lassan a nyolcvanat, szóval azért volt kiért
aggódni. De igazából azt figyeltem, hogy vajon nem derül-e – mert ismeretlen volt az
ellenség, ezt a vírust nem ismertük –, azt figyeltem, hogy nem derül-e ki egyszer csak, hogy
nemcsak az idősek, hanem a gyerekeink is bajban vannak, mert az katasztrófa lett volna.
Tehát ha ez egy olyan vírus, ami nemcsak az idősekre, hanem a gyerekeikre is közvetlen
veszélyt jelent, akkor családapaként, ha pánikba nem is estem volna, mert azt kizárja a
munkaköröm, de az nagyon nehéz lett volna érzelmileg. Az időseknek a valamilyen módon
történő védelmét, leválasztását, külön gondoskodását lehetségesnek látom, de egy gyerek,
mint egy zsák bolha, az nagyon nehéz… Úgyhogy féltem attól, hogy kiderül, hogy a
gyerekekre nézve is veszélyes. Eddig ennek a vírusnak ilyen mutációja nem tűnt föl, ami
veszélyes lenne különösképpen a gyermekeinkre, úgyhogy ha hátra nem is dőlhetek, de ez
lelkileg egy egyszerűbb helyzet a magamfajta családapák számára. És összességében pedig
azt tudom mondani, hogy lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből,
meglesz a vakcina, meg fogjuk szervezni, hogy legyen Magyarország számára vakcina,
időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja, és ki fogunk ebből a nyomorúsából
szabadulni. És addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a
gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország
a válságból megerősödve kerüljön ki. Ha egyszer sikerült, akkor újra sikerülni fog, ez az én
meggyőződésem. Egy dolog fontos, hogy addig is vigyázzunk egymásra.

Miniszterelnök úr, köszönjük, hogy eljött hozzánk!