A Közép-Európai Védelmi Együttműködés és a Salzburgi Fórum államai, valamint Románia, Bulgária és Görögország védelmi- és belügyminisztereinek, ill. államtitkárainak részvételével került megrendezésre Bécsben február 8-án a nyugat-balkáni migrációs helyzettel foglalkozó nemzetközi konferencia. A megbeszéléseken hazánkat Simicskó István honvédelmi miniszter és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára képviselte.

A régiónk 16 országából érkezett kormánytagok az Európát sújtó tömeges, illegális migráció kezelésével kapcsolatban három fő témakört, a balkáni útvonalon biztosított határőrizet megerősítésének módozatait, az EU-n kívüli válsággócokra vonatkozó koncepcionális kérdéseket, valamint az illegális bevándorlók származási országokba történő visszaküldésének lehetőségeit tekintették át. A felek megállapodtak, hogy a balkáni útvonal ellenőrzése és az illegális embercsempészet megelőzése érdekében áprilisig közös biztonsági tervet dolgoznak ki. Ez az aktuális helyzet elemzését, a technikai és létszámigényeket, a válsághelyzet megoldására eddig tett lépéseket és a további lehetséges intézkedéseket foglalja majd magában.

Simicskó István honvédelmi miniszter az egyeztetéseket követően elmondta: az értekezlet megmutatta, hogy a térség országai a válság kezelésének koncepcionális megközelítésében hasonló állásponton vannak, a gyakorlati együttműködés terén pedig szolidárisak. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a megvalósuló együttműködés az EU számára is hasznos, mivel hozzájárul a hatékony, európai szintű összefogás megteremtéséhez.

Kontrát Károly államtitkár pedig úgy értékelt: a közös biztonsági terv fontos lépés az illegális migrációval szembeni küzdelemben. Egyúttal szükségesnek nevezte, hogy az Unió hasonló döntéseket hozzon, mivel szerinte akkor lehet hatékonyan fellépni az illegális migrációval szemben, ha egész Európa ilyen lépéseket tesz. Emlékeztetett, hogy hazánk konkrét gyakorlati lépésekkel súlyos áldozatokat vállal, hogy a magyar emberek és az EU-ban élők biztonságban legyenek. "Magyarország kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy meg kell állítani az illegális migrációt - ma már az EU jelentős tagállamai is ezt gondolják." Ám a veszély nem múlt el, mert bár a nyugat-balkáni útvonalat lezárták, továbbra is jelentős a nyomás a déli határon. Elismert ma már az is, hogy az illegális migráció és a terrorizmus összefügg, ezért Magyarország szigorítani akarja a terrorizmus elleni törvényeket – tette hozzá végül a BM államtitkára.

 

A meghívó osztrák kormány részéről Wolfgang Sobotka belügyminiszter a konferenciát követő sajtótájékoztatón kijelentette: minden eszközzel fenntartják az embercsempészet kiszűrésére irányuló hatékony határellenőrzést. Kiemelte, hogy a leginkább érintett országok, mint Görögország, Bulgária és Macedónia is támogatásukról biztosították az együttműködést.

 "Az európai megoldás mindig a legjobb, azonban arra nem várhatunk tovább, ezért megvalósítjuk az akciótervet" - mondta az osztrák védelmi tárca vezetője. Hans Peter Doskozil kiemelte: a 2015 őszi menekülthullám nem ismétlődhet meg. Ezért a konferencián a régió országai arra keresik a választ, mit lehet tenni, ha növekszik a migrációs nyomás és nem működik a menekültügyi megállapodás az EU és Törökország között.

 

A résztvevők a konferencia végén közös nyilatkozatot fogadtak el. Ebben rámutatnak, hogy Európa túl későn reagált a balkáni útvonalon felmerülő kihívásokra, ezért most éberségre és időben meghozott biztonsági intézkedésekre van szükség. "Elsődleges célunk, hogy a nyugat-balkáni útvonalon hatásos határvédelmi intézkedéseket hozzunk" - olvasható a közös állásfoglalásban.